Hol is, hogy is kezdjem?
Már nem is tudom igazán hogy mit mondjak erről az egészről. A döntésünkbe, hogy akkor is megpróbáljuk, beleszólt pár dolog és érzés. Mégpedig egy sor irigykedő, féltékeny, és aggódó hang; némi dac, hogy akkoris-akkoris; és egy furcsa érzés, ami nem engedte egyikünknek sem abbahagyni. Mert igen! Megpróbáltuk volna! Megpróbáltunk volna felejteni és hagyni az egészet, de nem ment. Egyik este mindketten ebből a célból hívtuk a másikat, hogy na, akkor most megnyugszunk és abba hagyjuk. Mondanom sem kell hogy ebből nem lett semmi. Aki azt hiszi hogy bolond vagyok, hogy nem tettem meg rosszul hiszi. Napokig törtem a fejem hogy mi lenne a helyes döntés, és szerintem most már csak megtalálom a helyes utat.
Mindenkinek jár egy lehetőség. Egy esély a bizonyításra. Nem várok el sokat és szerintem Ő sem, csak annyit hogy jöjjön vissza hozzám, és amíg itt van addig szeressen. A többi úgyis jönni fog majd magától, mert reménykedek, hogy vagyok olyan zizis és furcsa hogy előbb utóbb el tudom érni hogy rendesen szeressen. De ez még nem most lesz. Ezt tudom és nem is várok mást. Megszeretni valakit.. Ahhoz bizony idő kell és nem is kevés, mert ami gyorsan jön az gyorsan el is megy. Épp ezért érzem úgy hogy ha most harcolok ezért az egészért akkor annak előbb vagy utóbb meglesz az eredménye. De ez még a jövő zenéje...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése